Isztambulban

Az írói válság egy sorscsapás lehet egy olyan ember számára, aki az írással keresi a betevő falatot. De voltaképpen annak is, aki csak kedvtelésből írja meg gondolatait, veti papírra érzéseit. Mostani történetünk egy olyan ifjúról szól, aki a fent említett állapotban ragadt. Az ifjú neve talán nem is fontos, hisz nem muszáj mindennek nevet adni. A lényeg a lényeg, már jóideje nem tudott papírra vetni egyetlen árva sort sem. Eleinte nem vette ezt a problémát túl komolyan, csupán csak pillanatnyi leblokkolásnak érezte, ám ahogy telt az idő, ez az állapot nem változott. Sokat töprengett azon, hogy vajon mi hozhatja meg számára az inspirációt: különféle gyógyteákat próbált, elkezdett jógázni, sőt vett egy kiskutyát is, hátha ezek tudnak neki segíteni…. Nos, az előbbiek közül egyedül a kiskutyát nem bánta meg, de a gyógyteáktól rossz szájíze lett és a jógától pedig elkezdett fájni a háta is. A következő tippet egy barátja adta neki: „Utazz! Rengeteg író nyert abból inspirációt, hogy új helyeken járt!” Az ifjúnak tetszett az ötlet, így hát összepakolt pár dolgot, na meg persze kiskutyusát, és elindult egy világkörüli útra. Nos, nem jutott annyira messzire, csupán csak Isztambulig, ahol annyira lenyűgözte a város szépsége, sokszínűsége és emberei, hogy egész sokáig ott is maradt. Azóta a versei, a regényei és novellái is Isztambul varázslatos utcáiról, gyönyörű tereiről szól, ahol az emberek mosolyognak, a levegőben a legfinomabb ételek illata száll, és ahonnan a legszebb nézni a naplementét. Elgondolkozhatunk azon, hogy ez tényleg elég? Egy szép város, és kész? Nos, ennek az ifjúnak lehet, hogy ez kellett. Habár nem tudjuk, hogy ez az imádata Isztambul iránt meddig tarthatott, de annyi biztos, hogy amíg ott volt, addig jó volt számára.